Kaszás Máté 

Hátul

 

Többnyire ugyanazok az arcok, napról napra: öreg Ladás, Lada Szamarás, és egy-egy lestrapált, nyugati autó morc tulajdonosa.

A szemközti parkban van kábé 14 pad, szépen körben, de csak a leghátsók, a dzsumbuj bokrok alattiak foglaltak. Azok viszont állandóan. Két-három szakállas, torzonborz alak újságot olvas, boros flakont emelget. Néha elkáromkodja magát valamelyik. Szentségel a társára. Amaz vissza. Ugyanez az ordináré hangzavar alakul ki, mikor egy sovány, nagyszájú pacák megjelenik a színen, két fekete kutyát vezetve pórázon. Hogy: te ilyen mocsok, olyan mocsok! Te így, te úgy! Ne pofázz! Edd meg a szarodat! Te edd meg! Az anyád! A te anyád!...

Megcsörren egy italosüveg (feles? Két decis?). A sarki boltnál állók hajították a bokrokba. A hallgatag férfi, aki a közeli padon háttal ül az eseménynek, nyomban megfordul, betájolja magának a pontos helyet, ahová az üveg hullott.

A „Száraz vezeték” feliratú vasszekrényke mindegyik tíz emeletes tövében megtalálható, hátul, a falon. Egy ilyen megüresedett villanyszekrénybe pakolta cókmókját a hallgatag férfi: kispárnát, plédet, szatyorban ilyen-olyan flakonokat. Reggel és este kinyitja a rozsdás vasajtót, és kiemeli a holmijait. Vagy épp visszahelyezi oda az éjszaka használtakat. De néha napközben is nyitogatja a sötét beugró itt felejtett faliszekrényét. Úgy megy oda hátra, mintha a kamrájába lépne. Kinyitja. Becsukja. Amúgy a szabadban, hol a közeli, hol a távoli parkban időzik naphosszat, arcát huzamosan a nap felé tartva. Ilyenkor töltődik. Mint az „akku”. Nem is csak egy éjszakára - a közelgő télre már. Azért kell neki minden nap a napra ülnie, hogy az agyában, a májában, a veséjében, a bőrében levő kicsinyke kollektorok feltöltődjenek, és felmelegítsék kihűlő testét.

Reggel egy fonnyadt virágcsokor volt odahajítva a férfi faliszekrénye mellé, a sarokba, oda, ahová a galambok piszkítanak. Biztos valamelyik erkélyről dobták ki a megunt virágokat, gondolta, de az is lehet, hogy maguktól szédültek le az erdőnyi korlátról, ki tudja.

A magasból olykor vízben áztatott kilós, fél kilós kenyerek is alácaffannak. A járda és az úttest közti keskeny zöld sávra célozhatnak a dobók, ám legtöbbször elvétik a célt, és az aszfalton landolnak a feldagadt vizes kenyerek. Persze a darabok százfelé repülnek. Ez az éles csattanás már ismerős az itt fészkelő galamboknak, pillanatok alatt a terített asztal körül keringenek. De legszebb az, ahogy a tizedikről egyik-másik ejtőzködve alázuhan; csak földközelben nyitja széjjel a vitorláit. A hallgatag férfi órákon át képes elbámulni a játszi halálugrásokat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Hátul
Kaszás Máté próza - © 2008 - 2024 - proza-km-regeny-novella.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat