Kaszás Máté

A Hradkov-hegyi kolostor kerengője

II. kör (részlet)

Arnold újabb beszámolója

A nő egyik délután hosszú, fekete szoknyában jelent meg a parkban. Vélhetően saját ruhája volt. Nem kérdeztem, hogy jutott hozzá a klinikán. Csakis különleges oka lehetett, hogy megkapta. Gondozóink minden személyes holmit elvettek tőlünk, s külön kis zsákokba dugdosták, melyeket azután egy sötét kamrában, sorban egymás mellett fellógatva tároltak. Vissza már nem igen kapták a betegek. Hogy miféle különleges engedélye van, nem kérdeztem kísérőmet. Bár bőséges ránccal látták el valamikor a szoknyát, s ilyenformán bő helyet is kínált a testnek, mégis jól megfigyelhető volt az utólagos derék-betoldás.

Amint suhogó szoknyájában közeledett felém, engem arra a nagy éji madárra emlékeztetett, melynek oly gyakran véltem hallani szárnysuhogását Hradkov kihalt utcáin, esti kóborlásaim idején. Pontosabban csak egyetlen egyszer hallottam tisztán. Máskor bizonyára a túlfűtött képzeletem műve volt a hangok érzékelése. Egyszer azonban, amikor a volt házunk tájékára merészkedtem, a madár egészen a fejem fölé ereszkedett, s megsuhogtatta nekem nagy, sebesült szárnyát. Nem ijedtem meg, hisz a mozdulat nem irányult közvetlenül ellenem. Persze nem is mentem már többé arra a vidékre. – Mikor erről meséltem a nőnek, zuhogott rendesen. Ott kellett hagynunk megszokott kerti padunkat, s a klinika romos átriumának fedezékébe menekültünk, közel az én szobámhoz. Itt dőltünk azután egymásnak háttal, hogy testünk futástól megnövekedett melegével szárítgassuk átázott ruháinkat. Ekkor már nem csak hallottam, de érezhettem is társam halálos sípolását, ahogy a megzörrenő tüdő hevesen telik levegővel. S talán ez volt az az eset, hogy komolyan megkívántam ezt a „rozoga testet”, bár az is lehet, csupán fuldokló lihegésének fokozására vágytam. Hogy aztán elszabaduló vágyaimnak engedve, görcsös szorításommal egyszer s mindenkorra megszabadítsam őt káráló sípolásától. De mégis inkább lemondtam erről a lehetséges örömről, s türelmesen a hátának feszültem, ahogy nekifeszültem annak idején Hradkovban egy kőfalnak. Amikor a völgyben visszhangzó féktelen ordítozásokat hallgattam órák hosszat, a befüggönyözött szobákból kihalló füstös bujaság neszét. Több helyütt ugyanis teljes hangerővel bömbölt a tévé, s a vége-nincs filmek zene- és beszédözönében fel-felhangzottak visítások, nyögések. Vagy böfögés, ordítva ásítás: ha-ahha-ha-ááá-ah!... Aztán, ha a film hirtelen elhalkult, a szobákban is feszült lett a csönd. Mintha sehol nem volna lélek sem, aki pedig még itt volt az imént. Azt hihettem olyankor: csupán a képzeletem produkálta a hangokat. Halálos csend honolt utcahosszokon. Ám egyszerre csak: durr!, dirr-durr!, piff-puff! Sorozatlövések. Ordítozás. Mind jobban erősödött a zenei aláfestés. S végül, egy hatásos emelkedő futam után, a szeretkezések fülledt hangvihara érkezett el. S a házak körül, a fehér falak előtt, tenyérnyi vörös rózsák lángoltak a telihold kékes fényében. Akárha a falakra egy régebbi idő röntgenképe vetülne. A nőnek ezzel kapcsolatban elmondtam, hogy úgy éreztem néha, nem is az emlékeim látogatnak engem, hogy nem a múlt jön el, hanem egyenesen én érkezem vissza egy másik korba, talán a gyerekkoromba. Persze, tettem hozzá, időnként telítődtem. Olyannyira, hogy hirtelenjében elegem lett az egész meddő emlékekbe-feledkezésből, és undorodtam és hányingerem volt tőle, és köptem egyet, és gyűlölve elvetettem minden előtörő képet, és csak henyéltem a vadászház szobájában, üresen.

Egyszer ilyen kiábrándult ürességemben szöget ütött fejembe a gondolat, milyen szerencse, hogy megöltek a hegyen valakit. Legalább nem csak a személyes ügyem foglalkoztat majd. S tulajdonképpen akkor ötlött az eszembe, hogy a tetemet föltétlenül meg kell tekintenem. Elsétálok majd a temetőbe, megkeresem a sírboltot, és feltöröm az ajtaját. Szerszám éppen akadna hozzá a vadászházban, gondoltam. Azt mondtam hallgatómnak: természetesen ekkor még nem láttam bele a bűntény szövevényébe oly mélyen, ahogy nem is olyan sokára megadatott. Onnan kezdve már okkal készültem a halotthoz; megtekinteni, hogyan bántak el vele életében, amíg egyáltalán élni bírt ama iszonyatos bántalmazás alatt a szerencsétlen. Sokáig nem húzhatta, úgy mondták a faluban, ahogy kinézett. Érdekelni kezdett, vajon hogyan gerjesztődik valakiben ekkora indulat egy másik ember ellen. S abban reménykedtem, ha megtekintem az állítólag felismerhetetlenségig szétvert testet, az elborzasztó látvány majd megteszi hatását, örök nyomot hagyva rajtam is, az arcomon, egész testemen, azoknak a lesújtó ütéseknek feltámadó, irgalmatlan erejével.

Érezni, tudni akartam ezt.

Mikor aztán a vadászház padlásán, ahová egyébként naponta fölmentem, hogy a fölső szellőzőn át távcsővel pásztázzam a környéket, a padlás gyékénnyel borított északi sarkában ráleltem néhány feketére száradt vércsöppre, egy finom kelme szövetdarabkáira és alapos kutatásaim eredményeképpen pár ragadós hajszálra, amikor mindezek a dolgok tudomásomra jutottak, egyszeriben életbevágóan fontos lett, hogy a hullát most már valóban, s mielőbb saját szememmel lássam.

Később aztán, amikor a nyomozók előtt a kérésemmel nyíltan előálltam, jóllehet a dolog teljesen spontán ötlött fel, olyan nagyon már nem volt bennem vágy a látványra. Nem mintha tartanom kellett volna a lelepleződéstől. Még azelőtt, hogy a nyomozók másodszor meglátogattak volna (épp két látogatásuk közé esett a magamra, a történésekre eszmélésem ideje, a sors rendelésének irtóztató felismerése, ahogy azt megsejtettem jó előre, már Hradkovba menekülésemkor), mind a hajszálakat, mind a finom kelmét s a vércsöppöket eltüntettem. Bizonyos voltam benne, hogy nem kell tartanom semmitől, oly alapos takarítást végeztem a vadászházban.

Másfelől viszont komoly aggodalomra adott okot, s mind gyakrabban megfordult a fejemben, hogy esetleg nem én követtem-e el mégis azt a tettet, csak egyszerűen kihagy az agyam?

Ezt persze csakis addig a percig képzeltem így, amíg egyik éjjel kis híján elfogtam a házam környékén settenkedő alakot. Akiről egyébként akkor már szinte bizonyosra vettem, hogy eljön majd hozzám egy éjszaka. Elriaszthattam szegényt, gondoltam. Sajnáltam, hogy így történt. S féltem, hogy nem jön újra vissza.

Még az éjszakát követő kora hajnalon, mintha – így mondtam a trampli nőnek – valami titkos erő sugallta volna, hogy keljek föl, és újra kutassak át mindent alaposan, döglött macskára leltem a hátsó kamrában. Állapotából ítélve, talán már hónapok óta ott feküdt. A macska, ha érzi a végét közeledni, útnak indul; ezt még boldogult apai nagyanyám tanította meg nekem gyerekkoromban.

Épp csak azt nem értettem, hogyan tudott bejönni a zárt ajtón.

Egy idegen macska teteme volt. A betonkád mellett, ócska bádogfazék és a karikába tekert dróthuzal között feküdt. A fazékban volt valamilyen tárgy. Pontosan nem tudtam megállapítani, mi lehet, a formája henger, s kicsi, gurulós volt.

Sajnos – jegyeztem meg társnőmnek –, utóbb sem néztem meg alaposabban. Amikor bedugtam a lapátot az eldőlt fazékba, és így (előbb kicsit oldalt hengerítve) megemeltem, ez a micsoda máris gurulni kezdett kifelé. Azt akartam, hogy ne guruljon ki. Hogy minden, amihez közvetlenül nem én nyúlok, maradjon csak a helyén. Akkor már érezni lehetett a rothadt hús szagát. És láttam a döglegyeket (nagy, fekete, gyorsröpülésű, cikázásra kész lények), felajzva. Kimentem és megástam a sövény tövében a gödröt. Visszatérve aztán lapátommal alányúlva megemeltem a tetemet. Egyben mozdult, mint egy farönk. Számítottam rá, hogy így lesz, mégis végigfutott hátamon a borzongás. De még egyéb gond is adódott: a dróthuzal nem eresztette el mindjárt, sokáig kellett innen is, onnan is billegtetnem, míg végre kiszabadult – a drót szabadult ki a testből, igen, mert szinte beleette magát a rothadt húsba, vagy a bomlás következtében egyszerűen ránehezült az anyag, és összeérett vele? Azok a szemek! – kiáltottam a nő mellett szinte ujjongva. Azok a szemek!, kiáltottam újra és újra. Nem hihető, mondtam, hogy valaha néztek, szomorkodtak vagy akár csak világítottak is az éjbe. Semmi sem volt már bennük, semmi fény. 

Oldal: A Hradkov-hegyi kolostor kerengője II. kör
Kaszás Máté próza - © 2008 - 2024 - proza-km-regeny-novella.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat