Kaszás Máté

300 millió fényév semmi

(Tavalyi történet)

 

A felfedezésről Tavalyi Csaba a helyben megjelenő napilapból értesült. Sáros, lucskos szombat volt, a szüretnek lőttek, gondolta, úgyszintén a kocsiszerelésnek is, gondolta folytatólagosan, mert eszébe jutott, hogy indulás előtt még kocsit is kéne szerelnie; hát abból semmi nem lesz! ‒ És elábrándozva tovább nézelődött kifelé az ablakon. Az a helyzet, gondolta, hogy ma akkor sem szerelne kocsit, ha tudná, ha száz százalékra pontosan tudná, hol, mi a hiba a motorban ‒ nem, ma sem szerelni, sem szüretelni nem fog, így döntött, punktum. ‒ Azzal gyorsan visszabújt a jó meleg paplan alá.

Szóval 300 millió fényév átmérőjű semmi!... Hm! ‒ Fejét a puha vánkosba fúrta. ‒ És 2000 olyan Galaxis, mint a „miénk” simán beleférne. Ha-ha! Nesze nektek, nagyokosok!

A tudós Paul L. Schechterre gondolt: „Ha szigorúan, ortodox módon gondolkodtunk volna, nem hittünk volna kutatási eredményeinknek, mert szemben áll azzal, amit a tudomány az anyag szerveződéséről eddig tartott. Az ellentmondás túl nagy. Az a lyuk túlságosan üres...”

(Hol van már a tíz éve halott kisfiú mosolya?... Lám, a bugris szél mindent szétcibál!... Mindent, ami föld fölé mer emelkedni. A pajta füstjét, hamuját... A kisfiús idő száll, száll, hova?...)

A reggelije mézes vajaskenyér volt, teával, felesége kenőmájast hozott magának a boltból, ő ki nem állhatja a májast, az asszony viszont ki nem állhatja a mézet, úgy kell neki!, gondolta.

A bőséges reggeli elfogyasztása után, kezében a legfrissebb napilappal, szájában az elmaradhatatlan fogpiszkálóval, Tavalyi kiült a „Világ Végére”, szeretett egyedül lenni, jó egyedül lenni, gondolta, imádok egyedül ücsörögni. Ráadásul szombat van, szabat szombat, mi kell még...!?

„…Megérkezett...”; „…elutazott...”; „…kitüntették...”; „…tömeges mérgezés...”; „…nem adta meg az elsőbbséget...”; „…lelőtték...”; „…Wajtha kárpitos OTP-hitelre is...”;”…a gyászoló család...” ‒ Összehajtogatta az újságot, a fogpiszkálót inge gomblyukába tűzte. Ült a „Világ Végén”, inge gomblyukában a fogpiszkálóval, ölében a legfrissebb újsággal, amelyben szó szerint le van írva: 300 millió fényév átmérőjű semmit fedeztek föl az Univerzumban!...

Tulajdonképpen erről álmodott mindig. Erről, hogy egyszer eljön egy ilyen gyönyörű nap...

(„Csak sejtem a fájdalom körvonalait. Ez is sok. Ez is minden...”)

Mert, nemde, gondolta, erre senki sem számított. Erre sem, meg másra sem, ami még ezután jön, amit ezután fedeznek föl. Milyen megnyugtató tudni, hogy nem úgy-, korántsem úgy vannak a dolgok, ahogy a nagyokosok tanították, ahogy magyarázták, ahogy meg-magyarázták, ahogy a Világot, ripsz-ropsz, leírták. Naná! Mától fogva: ahogy eddig volt ‒ úgy soha! Kész, vége, jelentette ki nagy megelégedéssel, itt a Világ vége, milyen egyszerű!

Énekelni támadt kedve.

„Nem lehet még itt a búcsúzás...”

Kívülről ugyanakkor, ugyanabban a pillanatban valaki megzörgette az ajtót, a „Világ Vége” kopott ajtaját. Először csak kicsit zörgött az illető, azután jobban, még jobban, végül már tűrhetetlenül zörömbölt.

Hogy, így a zörömbölő, azt eltűrte eddig, hogy élete párja odabenn olvassa el a napi sajtót, de hogy újabban a nótázását is végig kelljen hallgatnia, miközben ő itt kint mindjárt összecsinálja magát, hát ‒ ne is haragudjon ‒ erre nem hajlandó.

„Nana!”, mordult föl Tavalyi úgy is mint férj, és úgy is mint Világ Vége kutató. Mindenesetre nem énekelt tovább, meghimbálta vesszejét, fölállt, megrántotta a rozsdás láncot, mire a zsilip torka hörögve megnyílt; sziszegve, szortyogva telt a tartály.

 

 

Oldal: 300 millió fényév semmi
Kaszás Máté próza - © 2008 - 2024 - proza-km-regeny-novella.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat