Kaszás Máté

Igen vagy nem

 

Nem tudta megállapítani, hajnal van még vagy már reggel, a rigó új napot dicsérő füttyére ébredt, ebből csak arra következtethetett, hogy az éjszakának vége van, de hogy mikor lett vége, az imént vagy már jóval elébb: megválaszolhatatlan rejtély számára. Ha meg akarja tudni minden áron, kénytelen lesz valahogy a madár énekéből tájékozódni. Mert fölkelni és elhúzni a sötétítőt – az bizony neki már nem megy. Megkérdezni pedig nincs szándékában az idegent, szólni sem kíván hozzá, szerencsére az sem őhozzá. Máskor mindig szabadon hagyott az ablakon egy keskeny rést, és a beáramló fénysugár szögéből kitalálta, hány óra van. Most viszont még egy vékonyka pászma sem szűrődött be a szobába, valaki olyan alaposan besötétített este. Nyilván az idegen. Ha az óra járna, akkor is elébb föl kellene kelnie az ágyból, és villanyt kapcsolni, hogy lássa, mennyit mutatnak a cágerek. De bizony leállt mind a fali-, mind pedig az ébresztőóra. Ez is milyen furcsa! Vajon mikor álltak le: este, mindjárt az után, hogy elaludt, vagy most nemrég, hogy fölébredt? Lehet, hogy akkor álltak le, amikor fölébredt, azaz arra ébredt, hogy leálltak? Azaz! Lehet! Istennyila!... – Indulatosan abba az irányba fordult az ágyon, amerre az idegen tartózkodási helyét föltételezte a szobában: a két ormótlan szekrény közti beugróban, ott van a legsötétebb zug, a dunsztosüvegeken. Miért pont az üvegekre ült le? – Amint kimondta, máris kapcsolt: hiszen én most megszólítottam! Tudomására hoztam, hogy tudok róla, tudom, hogy itt van. Én mentem elébe, s nem ő jött elébem. Tulajdonképpen én most kezdeményeztem...

„Fölöslegesen teszünk szemrehányást magunknak – így a hang. Tudhatnánk, hogy nem az határozza meg a pillanatot, hogy kimondjuk, hanem, hogy elérkezett. Egyébként pedig ne csodálkozzunk a helyen. A helyet mindig magunk választjuk meg, sokkal előbb, mint gondolnánk, s persze anélkül, hogy fölfigyelnénk rá: íme, kiválasztottuk!”

„Megmondaná, hajnal van még vagy már reggel? Ebből a füttyből nehéz kitalálni. Szeretnék tudomással bírni valamiről, amitől, úgy látszik, el vagyok már oldozva, ennyi az egész...”

A füttyszó, mint egy ide-oda lobogtatott szalag, trillázva kacskaringózott odakinn a légben. Ahhoz képest a dunsztosüvegek feszes celofánja hidegen reccsent idebenn.

„Tudja, tavasz van... És én ilyenkor... Éppen ilyenkor... Milyen rég volt!... De nem, mégsem érdekes...”

„Ugyancsak fölöslegesen kapaszkodunk, illetve teszünk úgy, mintha kapaszkodnánk – szólt újra a hang. Végül is magunk döntöttünk kellő időben és kellő komolysággal, vagy nem? Más dolgunk nincs, mint a helyzethez illőn, őszinte figyelemmel és odaadással lenni a számunkra egyedül lehetséges cél iránt. Kár jelentőséget tulajdonítani a jobbról-balról törvényszerűen elmaradozó foszlányoknak. Mert hisz miért volt akkor az egész?! Emlékezzünk csak, milyen fáradságos volt az út idáig. Nem hittük, hogy sikerül megtenni ép ésszel. Végül sikerült. Bizony, komoly állhatatosság kellett hozzá. Itt tartunk. Helyes volna-e most visszakozást fújni, és minden eddigi erőfeszítést feladni? Mert az volna ám a feladás, az volna!...”

Kicsit bóbiskolt közben, de a lényeget megértette. Mozdulatlanul és némán befelé figyelt, újra befelé. Az idegen pedig nem szólt többet, elindult a sötétben, és sorra leszedegette a falról a bekeretezett fényképeket, majd – a neszezéséből minden mozdulata követhető volt – az éjjeliszekrény fiókjaiból is előkotort ezt-azt: gombolyag cérnát, törött fésűt, házasságlevelet, hímzett mellénykét, imakönyvben préselt ibolyát, s mindezeket szépen lepakolta az ágy elé, a földre.

„Döntsük el!” – mondta kedves egyszerűséggel.

 

Oldal: Igen vagy nem
Kaszás Máté próza - © 2008 - 2024 - proza-km-regeny-novella.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat